2. Fejezet

A nap első sugarai ébresztettek. Volna, ha Yuinak nem kellett volna falaznom. Emiatt én a fán éjszakáztam meg a szobánkban falaztam Yuinak, míg ő Alexszel beszélt a fiúknál. Mint kiderült vagyis Yui kiderítette én vagyok a legfiatalabb. Alex meg, mikor átrohantam Yuiért, hogy most már ideje menni, eléggé megdöbbent. Már mint, hogy eddig sikerült falaznom. És hogy mi történt, kedves naplóm?

Halkan felöltöztem miután felkeltem. Az az apróság, hogy Yui még alszik, az nem zavart. Majd, mikor már csak öt perc volt beérésig, akkor döntöttem. Fogtam és felráztam.
- Na, még öt percet, Anya!!-Mondta ki, félálomban.
-Kuchiki Yui! Vagy most kelsz fel és felöltözöl mert öt perc múlva már órán kell lenni,  vagy elkésel.
A következő  pillanatban felkelt és rohamtempóban kezdett el öltözni.
- Miért nem szóltál? Ébresztettél volna fel!
Válaszul karon ragadtam és elkezdtem futni vele.

 Pont a tanár előtt értünk be. Alex már ott volt.

- Hé Yui! Meddig kellett a lányt ébresztened? Fogadtunk a fiúkkal, hogy el fog aludni. Fürdött egyáltalán. Aztán meg, most egész órán a gyomra korgását kell hallani ennek a kis ku- a következő pillanatban elhallgatott. Bejött a tanerő. Egy   két méteres csupa izom kopasz ember, szúrós tekintettel. Volt egy olyan érzésem, hogy nem leszünk jóban. A helyemre siettünk volna, de nem engedett.
- A két késő maradjon itt! Először is mondják el, hogy  miért késtek. 
- Azért késtünk, mert elal - Yui szavába vágtam.

- Mert elaludtam, Sensei. Ha Yui nem ébreszt fel, hanem megy időben az órára akkor nem késett volna el. Szóval kérem, Yuit ne büntesse meg. 
A tanár szúrósan nézett ránk, majd végül ítéletet hirdetett. 
-  Egy nagyon fontos dolgot már most megtanultatok, úgy tűnik. A bajtársiasságot. Üljetek le - mondta, mire fellélegeztünk és azt tettük, amit mondott - be fogok mutatni két kapitányt, akik a következő hetekben tanítani fognak titeket. Kérlek titeket, legyetek tisztelet tudóak velük. Ukitake és Kyoraku kapitányt! Ha valami baj van, nyugodtan szóljatok nekik - mondta majd kiment.

- Sziasztok! A nevem Ukitake Yuushirou, de nektek Ukitake kapitány vagy Ukitake sensei. Tegyetek róla, hogy a vezeték neveteken és ne a kereszt neveteken kelljen hívnunk titeket.
- A másik biztos részeg - mondta egy srác Alex sleppje közük. Hát igen. Kyoraku kapitány épp szakét ivott és az arca piros  volt.
- Kuss! -Szóltam rájuk.
- Ksanagi dono, kifáradna ide? - Kért meg rá az iszákos kapitány. Kisétáltam - kérlek fogd meg ezt a fakardot, mutatkozz be és támadj rám.
- Ksanagi Lili vagyok - mondtam, majd azt tettem amit mondtam. 

A jobb oldalára támadtam. A bal kezében volt neki a kard. Lazán kivédte, mire a baloldalát támadtam. Ugyan úgy kivédte. Majd ő támadt rám. Védekeztem és egyenesen a nyakára ütöttem - vagy legalábbis úgy tettem mintha oda akarok. Bevette a cselt. Villám gyorsan mozdítottam a csuklómat és a következő pillanatban rá vágtam a combjára.A mocorgások és a rosszindulatú megjegyzések egy csapásra abba maradtak. Úgy tűnt, senki sem akar mondani semmit sem. Kyorakuo kapitány pedig csak meglepve nézett rám és elmosolyodott. Úgy tűnt, erre nem számított. Volt vagy kb. száznyolcvan cm és nyolcvan kiló színizom. Az esze a helyén van, ahogy a képességei is. Majd megszólalt.

- Nos, erre nem számítottam. Te az én csapatomba kerülsz. Ez arra volt jó, hogy felmérjük azok képességeit, akiknek kétséges, hogy melyik csapatba fognak tartozni. A többieké biztos volt, bár Ksanagi donoé kétséges. Úgy tűnik, jól döntöttünk. Az a osztályba járók kövessenek a b- sek pedig Ukitake kapitánnyal lesznek.
Várjunk csak. Ez azt jelenti... Nem, nem akarok rágondolni. Még  végén kiderül, hogy csak álom. A következő pillanatban valaki rám ugrott elölről.

- Gratulálok Lili! Gyere, még a végén itt maradsz - mondta Yui. És követtük a tanárt. Egy nagyobb edző terembe vitt minket, majd megkért hogy üljünk le. Yui mellém ült.
- Sziasztok! Mint mondtam, két csapatra vagytok osztva. Szerintem legegyszerűbbe úgy tudnátok össze szokni, ha harctéren lennétek lidércek közt, bár amikor Yama bá'nak felvetettem ezt az ötletet, fejbe csapott a botjával. Szóval maradunk a szokásosnál. Mindenki mondja el hogy mi a neve célja hogy honnan jött stb.
Félfüllel hallgattam azt amit mondtak. Nevek, nemesi címek, rangok, ősök, célok. Miután Yui befejezte, megszólaltam.
- A nevem Ksanagi Lily, tizenegy éves vagyok. Az északi hetvenkilencedik körzetből jöttem. Célom pedig az, hogy halálisten legyek. 

Miután befejeztem, megszólalt a csengő.
- Az órának vége! Van egy harminc perces ebéd szünet utána itt találkozunk. 

A tanítás után Yui nemes egyszerűséggel befeküdt az ágyba. Én meg kimentem a szabadtéri edzőhelyre és gyakoroltam a kardvívást. Már sötétedett, mikor befejeztem. Mikor bementem Yui ott állt előttem.
- Végre megjöttél! Megtennél nekem egy szívességet?
- Öö... Igen. Mi lenne az? - Tettem fel azt a kérdést, ami meghatározta az egész életemet.
- Átmegyek Alexékhez viszont nem akarok lebukni. Falazol nekem? - A kérdés amire ha nemmel válaszolok, nem történik semmi. A kérdés. De, akkor még nem tudtam semmit.
- Igen, falazok. Menj nyugodtan, érezd magad jól! 
Yui kiment én meg elmentem zuhanyozni. Mikor visszajöttem a borvirágos ürge ült Yui ágyán. Na ez jól fog kinézni.
- Jó estét kapitány! Mi járatban erre?
- Jó estét kis csillag - oké kész vége már most megfojtom hogy mer kis csillagnak hívni?! - Hol van a másik lány?
- Tudja kapitány Yui még zuhanyzik.
- Értem. Szóval semmi átruccanás a fiúkhoz meg ilyesmi?
- Semmi ilyesmi, uram. Viszont kérem menjen ki, mert felszeretném venni a pizsimet - hát igen. Csak egy törölközőben voltam.
- Ha bármiben kell segítség, csak hívjon Ksanagi dono. Amúgy Ukitake azt üzeni, hogy a karddal egészen jó volt a cseled
- Értettem, kapitány - végre valahára kiment. Én meg felkaptam a pizsit és vigyorogtam. Megdicsért megdicsért megdicsért! Ukitake megdicsért! A megmentőm megdicsért! Na jó.

Ideje a tárgyra térni. A tanárok járőrözni fognak. Vagyis olyan helyen kell lennem, ahol nem bukok le, látom a szobát és az udvart. Vagyis az ablak melletti fa a tuti hely.  Kiléptem az ablakon kívülre, és átugrottam a fára. Rengeteg ág és levél viszont a kilátás  teljesen tiszta. A fiú koleszre rá lehetett látni. Az egyik ablakban égett a villany. Majd kinézett Alex. Jeleztem neki, hogy minden oké, mire vissza ment. A ma tanult varázsigét kezdtem el magamban mondani. Egyes hadoku, kötő mágia. Képtelen voltam megcsinálni az órán. Ezzel eltelt egy kis idő. Néha Alex kinézett, akkor meg jeleztem. Semmi azaz semmi érdekes sem történt. Majd ránéztem az órára. És kis híján leestem a fáról. 

 Hajnali három volt! Leugrottam a fáról, spuri át és csak akkor vettem levegőt amikor a fiú koleszben a harmadik emeleten voltam. Rögtön megtaláltam a szobát és benyitottam. 
- Se... Te? Mi történt? Lebuktál? Ugye nem? Lili, ugye nem? - Fakadt ki  a barátnőm mire elmosolyodtam. 
- Nem, viszont már három van szóval jó lenne ha a saját szobádban lennél - mondtam mosolyogva. Alex közben csak nézett rám.
- Szóval nem buktál le. Mit csináltál mikor bejött a borvirágos ürge?
- Hazudtam az iszákos kapitánynak. Remélem nem baj Alex kun - válaszoltam neki mire biccentett.
- Új lap? Elfelejtsük a sérelmeket és azt, hogy ki honnan származik? - Tett fel Alex egy újabb olyan kérdést, amire ha másképp válaszolok nem így alakult volna. 
- Benne vagyok. Akkor barátok vagyunk - kezet fogtunk és Yuival meg elköszöntünk.

 A vissza út ugyan úgy nyugis volt. Miután leültünk egymással szemben az ágyban, Yui elmosolyodott. És én is. Beburkolóztam a takarómba, és lefeküdtem aludni.

A kilencedik vaizard

1.fejezet

Prológus

/E/3 szemszög/

Kietlen táj. A nyolcvanadik körzet után nem sokkal. Nem tudni, hogy miért pont itt vert tanyát néhány lidérc. Mikor megkapta a küldetést, először azt hitte, hogy vicc. De nem. Megérezte a három lidércet és egy nagyon gyenge és halovány lélekenergiát. Villámlépéssel termett arra a helyre.

Három maszkos lidérc volt ott. Az egyik polipszerű, a másik farkasra hasonlított inkább, a harmadik pedig denevérszerű. A lélekenergia forrását kerítették be. Egy két-három év körüli sima, halványzöld kimonót viselő fekete hajú, kék szemű kislány volt ott négykézláb. A haja egy kék szalaggal volt össze kötve. Nevetve ért a denevérszerű lidérc lábához. Látszott rajta, hogy nem fél. Ukitake megdermedve meredt a lányra. Ilyen helyzetre senki sincs felkészülve. Egy kisgyerekre a lidérceknél. Majd döntött. Felkapta a fekete hajút, letette öt méterrel odébb, majd levágta a három lidércet. Még csak meg sem izzadt közben.

  Szemével a kis csajt kereste, de nem találta. Hirtelen valaki megrángatta a kimonóját.

- Hát itt vagy. Hogy hívnak, prücsök? - Kérdezte a kapitány.

-  Lili. Ksanagi Lili – mondta ki, majd felnevetett és a fekete kimonóba kapaszkodva felállt.

- Engem Ukitakenek hívnak, prücsök. Mond csak, merre laksz?

Lili körbenézett, majd megérintette t és megszólalt.

-Jukiték*, te vagy a fogó! - Kiáltotta, majd elszaladt. A halálisten felsóhajtott, utána felkapta a lányt és elvitte a 78. körzetig, és ott hagyta.

- Hello! - Szólt utána a lány.

/Pár évvel később./

Egy hat év körüli lány sétált az utcán. Tekintettel arra, hogy gyerek volt, pár árus árgus szemmel kísérte miden mozdulatát. A haja hosszú volt és fekete, a szeme, mint a viharnak kékje. Majd, hirtelen az egyik árustól felkapott egy csuprot, színültig mézzel és elkezdett futni.

- Tolvaj! Állj meg, te beste kölyke! Állj meg, ha mondom!

A lány felnevetett, majd pár ugrással elillant. Felmászott egy fára. A fára egy egyszerű kis faház volt építve deszkákból. Ott volt az összes dolga. Egy kislánynak való, zöld kimonó, amit már kinőtt, egy csupor tele vízzel, egy sült hal, két kék szalag, egy pár saru, amit csak kivételes alkalmakkor használt és egy marék cukor. Leült és elkezdte enni a sült halat.

-  Mégis, hány éves kortól lehet felvételizni az akadémiára? – Kérdezte magától. Nem itt, hanem a nyolcvanadik körzetben született, Zarakiban. Egy halálisten hozta ide, amikor kicsi volt. Megmentette az életét.

- Bárcsak találkoznánk egyszer újra, Ukitake - mondta majd lefeküdt és elaludt.

/1-2 évvel később./

- Jó napot kívánok mindenkinek! Az én nevem Unohana Retsu, Zaraki Kenpachi kapitánnyal és Kyouraku Shunsui kapitánnyal fogjuk felügyelni, hogy nem-e csalnak a felvételinél. Van kérdés? - Tájékoztatta őket kedvesen az anya kapitány. Egy lány nyújtotta fel a kezét - tessék.

- Hogyan tudnánk csalni? Már csak azért is kérdezem, mert nem hiszem, hogy itt bárki is feltudott volna készülni rá, hacsak nem volt már legalább itt egyszer – jött a kérdés. Shunsui érdeklődve nézte a kérdező lányt. Érezte, hogy van lélekenergiája. Ahogy a teremben szinte mindenkinek. Összesen negyvenöten jöttek felvételizni. Eddig mindig több százan jöttek. De most nem csak, hogy kevesen voltak, hanem nem volt ismétlő sem.

- Hogy hívnak, melyik körzetből való vagy? Mert a kérdésed jogos, kislány. - Válaszolta Zaraki miközben magában arra gondolt, hogy sok bajt fog még okozni ez a vakarcs. De nem baj, simán elteszi láb alól, ha helyzet van. De, előtte, megpróbálja maga mellé állítani. Amiben biztos volt, hogy sikerülni fog.

- Ksanagi Lilinek, uram. Az északi hetvennyolcadik körzetből - mondta ki megszeppenve.

- Tudod, van, aki úgy is próbál csalni, hogy nem lehet – mondta ki Shunsui, közben pedig magában vigyorgott. Már biztos volt benne. Ezt a lányt a saját céljaira fogja felhasználni. Nem csak hogy eszes, de a lélekenergiája is fog még fejlődni.  A legapróbb változást is észre fogja venni. Vigyáznia kell vele.

- Egyéb kérdés? – Kérdezte Unohana. Senki sem jelentkezett –  ez esetben kezdhetik! Jó munkát kívánok!

Lili szorgalmasan körmölte a válaszokat, bár néhányat elsőre nem értette. Kicsi korától kezdve tudta, hogy az életben maradáshoz gyors észjárás kell. Így telt el háromnegyed óra. Majd jelentkezett.

- Mi az, kisasszony? - Kérdezte a most épp nem ivó kapitány, miközben a szemével a felvételi első oldalát nézte. Eddig is lenyűgözte őt a lány, de most már még jobban. Hallott már róla Ukitaketől. Egyszer. Még régebben.

- Mit tegyen az, aki már készen van? – kérdezte, mire Shunsui leesett állal bámulta a lányt. Enyhén szólva meglepte. Már kész van? De hiszen ez két órára van tervezve! És még úgyis nehéz befejezni! Háborgott magában. Igaza volt Ukitakenek. Ez a lány tényleg nem átlagos.

- Hát nézze át még egyszer, hátha eszébe jut még valami és várjon – mondta Shunsui.

- Értem. Máskor majd lassabban fogom csinálni, ha nem jutok be most – válaszolta a lány, majd elkezdte átnézni.

/a felvételi után pár órával/

Shinji kifüggesztette az eredményeket. Öten nem jutottak be, amit bárhogy is néznek, nagy szó.

- Félre, csőcselék! – Hallatszott egy nemes felvételiző hangja – ki lett az első? Yui, természetesen. Te vagy az egyedüli, aki legyőzhet – mosolygott rá egy selyem kimonójú lányra – és a második pedig MIÉRT nem én? Ki a fene az a Ksanagi Lili?

- Én. Bocsánat, de megszeretném nézni, hogy hova jutottam be - jött a válasz egy fekete hajú lánytól. A haja egy kék szalaggal volt felkötve, sima, barna kimonót viselt, kilenc év körülinek tűnt. Látszott rajta, hogy nem nemes.

- Áh, a kérdezős lány. Mond csak, mégis hogy képzeled, hogy legyőzhetsz engem Ōheina­* Alexet? Ha? Egy nemessel beszélsz, kislány! – Kiáltotta, és a fején három ér kidagadt.

- Így. Amúgy meg te az A-ba, én meg a B-be kerültem még így is. Szóval ne siránkozz, jól van? - Mondta ki Lil hideg nyugalommal.

Miután minden felvételiző megnézte az eredményét, egy hang hallatszott.

- Jól van, aki nem jutott be, az húzzon a francba, aki viszont bejutott, azoknak itt van az óra rendjük. Névsorban fogom olvasni. Van kérdés? Nincs? Akkor kezdem. Ja, amúgy Zaraki Kenpachi vagyok és kapitány - mondta Zaraki Kenpachi kapitány és elkezdte olvasni. Egy pár név után megszólalt - most jönnek a B csoportosok. Ksanagi Lili. A 4. választ komolyan gondoltad? – kérdezte Zaraki.

- Hogy mi volt az első körzet ahol voltam? Igen, komolyan. Tényleg Zarakiban, az északi nyolcvanadik körzetben születtem – mondta a lány.

- Értem. Gratulálok a felvételihez - majd oda adta Lil papírjait - most mehetsz.

A lány unatkozva sétált a lány kollégiumi szobájába, majd leellenőrizte és benyitott.

Rajta kívül egy lány állt ott.

- Yui, igaz? – Szólította meg a lányt.

- Szóval te leszel a szobatársam - jött a nemesi származású lány válasza.

- Ja. Baj? Amúgy hogy nevetnek az angolok? - Kérdezte Lil egy fél mosollyal.

- Nem tudom, ki vele –  mondta Yui, felkészülve mindenre.

- If if if. Mert az if az náluk a ha – mondta Lili és mindkét lányból kitört a nevetés. Még órákon keresztül beszélgettek, majd lefeküdtek aludni.

­*Ōheina­: japánul gőgöst jelent.

* Jukiték: nem elgépelés, így ejtette ki. 

 El is érkeztünk az első fejezet végéhez.